A Hohe Tauern-i gleccserek pusztulása régóta ismert jelenség, de a Fuscher-völgy „Dicsőséges Hete” – ahogy a helyiek emlegeti a Nagyglockner-út északi oldalán sorakozó hét gleccsert – most különösen fájdalmas búcsút int a látogatóknak. Ezek a jégtömegek sosem váltak olyan híressé, mint a nemzeti zarándokhelynek számító Pasterze-gleccser, mégis évszázadokon át lenyűgöző látványt nyújtottak: törött jégfalaikkal, seracokból összedőlő jégtornyaikkal vonzották az alpinistákat, és milliók pillantottak fel rájuk a legendás hegyi műútról autójuk ablakán át.

Andrea Fischer, az Innsbruck-i Osztrák Tudományos Akadémia glaciológusa szerint a visszahúzódás ma már nem a gleccser alsó peremén, hanem a felső határán a legszembetűnőbb: a jég elveszíti a tápterületét, és ezzel a jövőjét is. A szakember arra is felhívja a figyelmet, hogy a meredek sziklafalak mentén a jégvastagság eleve kisebb, így ezeken a helyeken a visszaolvadás különösen látványos – és különösen gyors.

A hét gleccser mindegyike más-más módon adja meg magát az időnek. A Walcher Kees még tíz évvel ezelőtt egészen a Wiesbachschartl-nyeregig húzódott fel, ma a meredek oldal teljesen csupasz. A Sandbodenkees, amelynek egykori jégtornyai messziről látszottak az alpesi előhegyekig, mára darabjaira esett: a jégfolyás felülről teljesen megszakadt, a felszínt kőomlások sötétítik be. Fischer szerint néhány éven belül már csak egy kis holtjég-folt marad belőle, amelyet kőzetomladék takar, és amelyet szabad szemmel senki sem fog gleccserként felismerni.

Különleges tudományos érdekesség a Boggeneikees – Ausztria tankönyvi példája a „jégesőből táplálkozó” gleccsereknek, amelyek kizárólag a felettük lévő jégtömegek leszakadó darabjaiból nyerik az utánpótlásukat. Most azonban a felette lévő Teufelsmühlkees is lelassult, kevesebb jeget ejt alá, így a Boggeneikees két oldalról is szorul: olvad alulról, és éhezik felülről.

A Nördliches Bockkarkees a völgy leghírhedtebb gleccsere volt: viszonylag lapos firnmedencéje után a jég meredek sziklafokon zuhant alá, szeszélyes, instabil jégnyelveket és néha hatalmas jéglawinákat produkálva. A legemlékezetesebb esemény 1945-ben zajlott, amikor több millió köbméter jég tört le egyszerre, és mintegy négy kilométert tett meg az esése során. Ma a gleccser „fogai kihullottak” – visszahúzódott, ártalmatlan külsőt öltött, bár a szakemberek hangsúlyozzák: a lavinakockázat friss hóesés esetén a kopár lejtőkön sem szűnik meg automatikusan.

A Fuscher-völgy gleccsereinek pusztulása nemcsak természeti veszteség, hanem a Grossglockner-út látványának alapvető átalakulását is jelenti. Azok, akik mostanában terveznek kirándulást az alpesi úton, még elkaphatják az utolsó pillanatokat – de a glaciológusok szerint évről évre kevesebb az idő arra, hogy búcsút mondjunk ezeknek a jégóriásoknak.