Április első hétvégéjén újra megnyíltak a látogatók előtt a cseh Nemzeti Műemlékvédelmi Hivatal (NPÚ) kezelésében lévő várak és kastélyok.
Az idei nyári turistaszezon kiemelt témáját azon olasz nemesi családok alkotják, amelyek a harmincéves háború után, különösen a 17. században nagy birtokokat szereztek Csehországban.
A „Nemesi családok nyomában” elnevezésű rendezvénysorozat elsősorban az olasz eredetű Collalt, Colloredo és Piccolomini családokat mutatja be. A program célja bemutatni a nagyközönségnek az akkori gazdag olasz nemesi családok kulturális és művészeti hatását a cseh környezetre. A legfőbb rendezvények az Uhercice, Opocno és Náchod kastélyokban lesznek megtartva.
A hagyományosan rendkívüli érdeklődést kiváltó éjjeli látogatói programokra az idén augusztus 23-án kerül sor. Az NPÚ közlése szerint eddig mintegy 120 kastély és vár jelezte, hogy ebben az időpontban külön éjjeli látogatói rendezvényeket szervez.
Tavaly az NPÚ kezelésében lévő várakat és kastélyokat több mint négymillió látogató kereste fel. Bár a koronavírus-járvány után fokozatosan növekszik a látogatók száma, a 2018-ban és 2019-ben elért 5,5 milliós látogatottságtól még jócskán elmarad.
A cseh műemlékvédelmi hivatal felügyelete alatt mintegy másfélszáz vár és kastély működik. Ezek többsége a téli időszakban – november elejétől március végéig – zárva tart. A hivatal évi költségvetése meghaladja a másfél milliárd cseh koronát. A belépődíjakból évente mintegy 600 millió koronát szednek be. A bevételek jelentős részét a hivatal a műemlékek karbantartására és felújítására használja fel.
A leglátogatottabb műemlékek listáját továbbra is a prágai vár vezeti. A Hradzsint évente több mint kétmillió ember keresi fel.
A prágai vár után a dél-csehországi Cesky Krumlov vára és a dél-morvaországi Lednice kastély következik mintegy 400 ezer látogatóval. A harmadik hely a dél-csehországi Hluboká nad Vltavou kastélyé közel 300 ezer látogatóval, míg a Prága közelében álló Karlstejn királyi várat tavaly több mint 200 ezren nézték meg. A vár arról nevezetes, hogy oda egykor nők nem léphettek be, s valamikor ott őrizték a cseh koronázási ékszereket is.