A világ legjelentősebb helyszíne lett a Bakony-Balaton-felvidék

A világ legjelentősebb 200 földtani örökségi helyszíne közé választották a Bakony-Balaton-felvidék egykori vulkáni mezőjét.

A világ legjelentősebb 200 földtani örökségi helyszíne közé választották a Bakony-Balaton-felvidék egykori vulkáni mezőjét.

A Nemzetközi Földtudományi Unió (IUGS) a világ legjelentősebb 200 földtani örökségi helyszíne közé választotta a Bakony-Balaton-felvidék plio–pleisztocén kori freatomagmás monogenetikus vulkáni mezőjének fordított tájképét – közölte Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság.

A tájékoztatás szerint a nemzetközi szervezet korábban már közzétett egy listát a világ első száz földtani örökségi helyszíneiről, amelyet idén augusztusban az IUGS 37., Dél-Koreában rendezett Nemzetközi Földtani Kongresszusán további száz helyszínnel bővítettek. Ezen, a második százas listán szerepel a Veszprém vármegyei helyszín, egyedüli magyarországiként.

A Bakony–Balaton-felvidék vulkanikus térségének különlegességét több tényező alkotja. A több mint ezer Celsius fokos kőzetolvadék a földkéreg repedésein keresztül a karbonátos kőzetekben és az üledékekben vízzel érintkezett, így a vulkáni aktivitás heves gőzrobbanásokkal (freatomagmás kitörésekkel) érte el a felszínt. A monogenetikusság pedig azt jelenti, hogy a vulkánok aktivitása egyszeri volt.

A Tapolcai-medence vulkánjai a 4,5 és 3 millió évvel ezelőtti időszakban működtek, a pliocén-pleisztocén korban, majd az erózió jellegzetes vulkáni dombokat hozott létre, a tanúhegyeket. A tanúhegyek nem az egykori vulkáni felszínformákat, hanem azok gyakran gyökerükig lepusztult maradványait, roncsait jelenítik meg.

A Földön gyakoriak az ilyen, úgynevezett fordított domborzati viszonyok, de az egykor lávával feltöltött, szorosan egymás mellett elhelyezkedő freatomagmás vulkánokból álló hasonló felszínformák ritkák. Az IUGS ezt a különleges geomorfológiai értéket ismerte el.

(Címlapfotó: Badacsonytördemic (c) MTI/Vasvári Tamás)

2024. szeptember 13.

Szerző: MTI

hetedhetshop.hu

Kövess minket!

Ez is érdekelhet

Legfrissebb hírek