A több erdélyi megyét átszelő turistaút, a Via Transilvanica is szerepel az Európai Bizottság és az Europa Nostra egyesület idei kitüntetettjei között, továbbá egy másik, a Duna-delta megőrzésére irányuló romániai projektet is díjaztak. Az Európa Nostra-díjak idei kitüntetettjeit kedden jelentette be az Európai Bizottság és a kétszáz civil szervezet szövetségeként létrejött Europa Nostra egyesület. Az Európai Unió műemlékvédelmi díjában idén 21 ország 30 létesítménye részesült, közülük kettő romániai – írta honlapján a szervezet.
A díjakat öt kategóriában osztják ki évente, a közösségi felelősségvállalás a műemlékvédelem terén kategóriában a tavaly ősszel megnyitott erdélyi turistaút, a Via Transilvanica is részesült. Egy, a Duna-delta hagyományos világának megőrzésére irányuló projekt – Pathfinders of the Waters – oktatás kategóriában részesült elismerésben. A News.ro hírügynökség szerint az egykori világbajnok román kenus, Ivan Patzaichin alapítványa által működtetett projekt a halászbárkát állítja középpontjába és a Duna-delta értékeit, hagyományos életmódját népszerűsíti a gyerekek körében.
Az idei Europa Nostra-díjakat szeptember 28-án adják át Velencében.
Az 1400 kilométeres Via Transilvanica turistaútvonalat tavaly ősszel nyitották meg, Erdélyt északkeletről délnyugatra szeli át, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral is bejárható. A kezdeményező Tasuleasa Social Egyesület korábban közölte, hogy kiépítésével a faluturizmust kívánja fejleszteni, és hozzáférést biztosítani az utazóknak az érintett helyi közösségekhez és történeteikhez, hogy ezáltal is segítse a fenntartható és felelősségteljes fejlődésüket.
A túraútvonal Bukovinától a Vaskapuig Székelyföldet és a szász kultúra emlékeit őrző Királyföldet érintve Románia hét
történelmi-néprajzi régióját szeli át.
Kiépítésén négy éven át több mint tízezer önkéntes dolgozott tíz megye 400 településén. A túraútvonal minden kilométerét gránitból faragott kilométerkővel jelölték meg.
A kilométerkövek mindegyikét egyedi módon faragták ki amatőr vagy híres kőfaragók az egyesület nyári táboraiban. A faragásnál a helyi motívumokra is igyekeztek tekintettel lenni. Székelyföldön például sok tulipános motívum került a kilométerkövekre, de sok esetben a kőfaragók fantáziája érvényesült.
Az egyesület mindenkinek, aki a Via Transilvanica bármelyik szakaszán elindul, azt ajánlja, hogy az út honlapjáról töltse le az útikalauzt, amelyet ő maga írt, bejárván a Via Transilvanica teljes útvonalát. Az útikalauz magyar változata is elérhető már.
A kalauz arra is választ ad, hogy mit kell magunkkal vinnünk, hogyan kell olvasnunk a kijelzéseket, hogyan kell a kutyáktól, medvéktől távol tartanunk magunkat, hol, milyen telefonszámon foglalhatunk szállást, hogyan osszuk be az időnket.