Csodálatos erdei környezetben állítják fel az ország első olvasókabinját

A különleges bivakszálláson könyvtár is lesz.

Az ország első olvasókabinját állítják fel a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kreatív építész hallgatói Csingervölgyben, az Ajkához tartozó parkerdőben. A  Studió B kurzus master első évfolyam hallgatói szeptember 4-ig dolgoznak a projekten, naponta 10-12 órát.

Baló Dániel építész, egyetemi oktató elmondta, hogy az egy éves kurzus keretein belül az első félévben kis csapatokban dolgozva tervezték meg a kabint, majd az EKF es az egyetem szakemberei kiválasztottak egyet, amelyet a második félévben kiviteli terv szintjén dolgozták ki úgy, hogy már a szükséges anyagokat is megrendelték.

A feladat nem kicsi, egy 5 méter magas, felül 110 alul 150 centiméter széles, 6 méter hosszú úgynevezett bivakszállást készítenek több köbméter fenyőfa deszkából.

Ilyen már áll néhány az országban, a turisták által gyakran látogatott helyeken, ez annyiban egyedülálló, hogy a legfelső szintjén könyvtárt rendeznek be. A bivakszállás nem a hagyományos értelembe vett szálláshely, nincs víz vagy villany, se berendezés, mindössze arra alkalmas, hogy hálózsákban vagy polifoamon eltöltsenek benne egy éjszakát. A természet szépségeit egy nagy ablakon keresztül az időjárás viszontagságától védve szemlélhetik.

Az építmény 8 darab cölöpön áll, amelyeket már letettek. A kabin alsó részébe elől be lehet ülni, a magukkal hozott melegítőn teát készíteni, ételt melegíteni. A hátsó részben kényelmesen elfér egy felnőtt hátizsákban, másik két szinten, ahova a beépített létrán lehet feljutni, szintén pihenhet egy-egy ember. A legfelső szint a könyvtár. A könyveket el lehet vinni, elolvasás után visszavinni, megtartani, vagy akár másikat vinni helyettük.

Az erdő szélén, gyönyörű természeti környezetben levő építmény alkalmas a világ zajától való elvonulásra, kisebb baráti összejövetelre, jógázóknak, meditációra.

Az olvasókabin a Kristály-völgy Egyesület projektje, amely az EKF 2023 program keretében készül Ajka Város Önkormányzata támogatásával.

2022. szeptember 1.

Szerző: Hegycsúcsok

hetedhetshop.hu

Kövess minket!

Ez is érdekelhet

Legfrissebb hírek