Mintegy 150 ember kényszerült kedd estig elhagyni lakhelyét három nyugat-csehországi településen, miután vasárnap este óta egyre terjedő erdőtűz pusztít a Ceské Svycarsko (Cseh Svájc) Nemzeti Parkban.
Keddre virradóra a tűzoltóság Hrensko és Mezná településekről mintegy ötven embert evakuált, kedden délben pedig a hatóságok felszólították Vysoká Lípa u Jetrichovic település összes lakóját, hogy a tűzveszély miatt azonnal hagyják el otthonaikat. A mintegy száz lakos többsége saját autóján, mások pedig autóbuszon hagyták el a települést. Az evakuáltakat Decínben, a helyi fedett sportcsarnokban szállásolják el ideiglenesen.
Míg a kedd reggeli órákban a tűzoltóság jelentése szerint csak néhány tucatnyi hektáron égett az erdő, az esti jelentés már majdnem ezer hektárnyi égő erdőről szól. A helyzet gyors romlását a régióban fújó erős szél okozta, amely azonban a meteorológiai előrejelzések szerint az éjjeli órákban várhatóan eláll.
České Svycarsko Nemzeti Park ikonikus sziklaíve, a Pravčická brána (Prebischtor) gigantikus sziklakapu egyelőre nincs veszélyben. A helyi tűzoltók szerint ez annak köszönhető, hogy maga a sziklaképződmény nem az erdőben van. Ugyanakkor nem zárható ki, hogy a környék tüze, füstje kárt okozhatott a sziklákban, ezt azonban csak az erdőtűz megfékezése után lehet majd megállapítani – hangzott el a cseh közszolgálati televízióban.
Vít Rakusan belügyminiszter a nap folyamán ellátogatott a régióba, ahol több mint 400 tűzoltó küzd az erdőtűzzel, majd a közszolgálati televízióban elmondta: Csehország Szlovákiától és Németországtól kért tűzoltásra alkalmas helikoptereket, mert a sziklás-erdős vidéken a klasszikus tűzoltó technika csak korlátozott mértékben vethető be. Az erdőtűz keddre virradóra átterjedt Németország (Szász Svájc Nemzeti Park) területére is.
„Az országhatárokat nem ismerő erdőtűz azt jelzi, hogy szükség lenne létrehozni egy oltásra alkalmas nemzetközi helikopter- és repülőgép-hálózatot Közép-Európában” – mondta újságíróknak a Prágában tárgyaló Annalena Baerbock német külügyminiszter.
A turisták által kedvelt és sűrűn látogatott vidéket hétfőn lezárták. Mezná településen már nyolc ház leégett, és kiürítették a Ferdinandov település mellett lévő német gyermektábort is. A többtucatnyi gyermeket autóbuszokkal Németországba szállították – jelentette a prágai közszolgálati rádió.
Kedd délben országos segélyakció indult az erdőtűz által érintett régió lakosainak megsegítésére. A CTK hírügynökség szerint néhány óra alatt több mint hárommillió korona (50,4 millió forint) gyűlt össze.