Jövőre már valószínűleg nem lesz ingyenes a magas-tátrai látogatás. A Tátrai Nemzeti Park ugyanis közzétett egy árlistát, és egy újabbat készít elő. A díjak vonatkoznak majd a védett területre való belépésre, de a nemzeti park területén zajló rendezvényekre, a fotózásra vagy a filmezésre is.
A belépőjegyek árát a turisztikai infrastruktúra fenntartására és fejlesztésére kívánják fordítani – jelentette ki a TANAP képviselője a tvnoviny.sk portálnak.
Azt egyelőre nem árulta el a Nemzeti Park Igazgatósága, hogy mennyit fizetnek majd a turisták azért, hogy bejussanak a hegyekbe. Pavel Majek, a TANAP adminisztrációs igazgatója szerint azonban
a jelképes egy euró is elég lenne, hiszen évente négymillió turista látogat a Tátrába.
A belépődíjas rendszert már idén elindítanák, egyelőre azonban csak önkéntes alapon. Fizetniük kell majd a sportolóknak, a hegyi vezetőknek és azoknak az ifjú házasoknak is, akik a hegyekben szeretnék az esküvői fotózást lebonyolítani.
A versenyekre személyenként 4-20 euró közötti díjat akarnak bevezetni. A tátrai esküvői fotózás ára pedig 100 euró lesz.
A díjak a hegyi vezetőkre is vonatkozni fognak. A hegyi vezetők országos szövetségének elnöke, Jozef Janiga bírálja a lépést, azt mondja, hogy a TANAP Igazgatósága inkább a sürgetőbb kérdésekre kellene összpontosítania.